2011. márc. 20.

DR. LASER® 200 Lágy-lézer (soft-laser) terápia

Dr Laser 200
Lágy-lézer (soft-laser) terápia


 


A “fénykezelés” története.

Magyar eredmény volt. Professzor Mester Endre a 60-as években (a világon először) megmutatta, hogy a hélium-neon gázlézer vörös, koherens és poláros fénye segítségével a nem vagy csak nehezen gyógyuló sebek gyógyíthatók. Akkor fizikusként esténként együtt dolgoztam Professzor úrral, gyógyítottunk különböző okokból lábszárfekélyes betegeket. Ma már a lézeres gyógyítás és kozmetika meghódította a világot.

A fizikusok persze azonnal megkérdezték, hogy a lézer különleges tulajdonságai (egyszínű, polarizált és koherens) közül melyik felelős a kedvező biológiai folyamatokért. Sikerült kimutatnunk, hogy a széles hullámhossz tartományban sugárzó lámpa, ha polarizáljuk a fényét, a lézerhez hasonló módon gyógyítja a sebeket, tehát a poláros fénynek gyógyító hatása van. Nem sokkal később megmutattuk, hogy a polarizált fénnyel való kezelés az idős, mozgásukban korlátozott betegek felfekvéses sebeire is jótékony, gyógyító és fájdalomcsökkentő hatású. Ez nagy dolog volt, mert a nehézkes, drága lézerek helyett egyszerűbb, olcsóbb és nagyobb teljesítményű polarizált fényű lámpákat lehetett építeni.


Ugyanakkor sok betegen lehetett így segíteni, akik a lézerek korlátolt elérhetősége miatt nem kaphattak volna ilyen kezelést. Ilyen lámpák ma is kaphatók (Evolite, Bioptron, Infrapol stb.). Közben arról is kaptunk információkat, hogy a (csak lézerekben meglevő) koherencia is jelentősen elősegíti a jótékony biológiai folyamatokat.

A lézer fény terápia hatékonynak bizonyult az alábbi problémák kezelésében:


• Általános előnyök - javul a vér keringése a hajszálerekben, javulnak az anyagcsere-folyamatok, megerősödik az immunrendszer.

• Sebgyógyítás - gyorsabban gyógyulnak a sérülések utáni sebek, égési sérülések, műtét utáni sebek, lábszár fekélyek, felfekvések.

• Fájdalomcsillapítás - csökken az idült csontbetegség és ízületi gyulladás okozta fájdalom, illetve a válltájéki, háti és az alsó háti fájdalmak, valamint az ínhüvelygyulladás és vázizomzati sérülések. • Bőr problémák - ekcéma, pikkelysömör, gyulladt pattanások, hám problémák.

• Sportsérülések - izomrándulások, húzódások, íngyulladás, ínszalagszakadás és izomszakadás, ficamok, zúzódások, teniszkönyök.

Eltelt bő 40 év. A szilárdtestfizika fantasztikus fejődésének köszönhetően a helyzet mára megfordult. A kozmetikai és orvosi alkalmazásokban is megjelentek (a korábbi gázlézerek helyett) a félvezető lézerek. Ezek ma már nemcsak sokkal, nagyobb hatásfokkal sugároznak, mint a polarizált fényű lámpákban használt hagyományos fényforrások, hanem teljesítmény-sűrűségük is nagyobb, és az áruk is lecsökkent. Természetesen az újfajta félvezető lézerek a lézerfény összes gyógyító tulajdonságával (polarizált és koherens) is rendelkeznek.


A DR. (Deep Red) LASER® berendezés ilyen félvezető lézeren alapul, mely sötétvörös poláros, koherens fényének következtében a fény valamennyi jótékony hatását biztosítja, hiszen valódi lézer.


Sötétvörös fénye kellemesen behatol a test szöveteinek mélyebb részeibe is, így nemcsak a bőrfelszínen fejti ki hatását.


A lézer nagy fénykibocsájtási hatásfokának köszönhetően nem szükséges többé az elektromos hálózat sem. A lézer 6 Volt feszültségigényét elemekkel is biztosíthatjuk, így jóval mobilisabb eszköz elődjeinél. A kezdeti lézerek 5-10 mW teljesítménye helyett a berendezés fényteljesítménye kb. 200 mW. Ára ugyanakkor kedvezőbb még a kereskedelemben jelenleg kapható polarizált fényű lámpáknál is, ahol a hasznos teljesítmény felét az viszi el, hogy a kijövő fényt még mesterségesen polarizálni kell. A polarizátor nem csak a kijövő fény intenzitását csökkenti, hanem a hatékonyan polarizálható hullámhossz-tartománya is korlátozott. Természetesen a polarizált fényű lámpáknál a koherencia szóba sem jöhet.



Összefoglalva: A DR. LASER® berendezés a lézer fény koherenciája és magas szintű polarizáltsága miatt, hatékonyabban fejti ki jótékony hatását, mint a hagyományos polarizált fényű lámpák.


Rózsa Károly a MTA (fizikai tudományok) Doktora, aki kollégáival együtt kimutatta annak idején, hogy a lézerek mellett a poláros fényű lámpák is gyógyítanak, és ezen lámpák szabadalmainak társtulajdonosa.


A készülék rendeltetése:

A bevezetőből már kiderült, hogy a lézer egy különösen szabályos szerkezetű fény, melyet az orvostudomány már régóta alkalmaz. A lézer fényt monokromatikus, koherens és poláros tulajdonságai miatt a gyógyászat és a kozmetika számos területén használják.


A DR. LASER® berendezés az úgynevezett lágy-lézerek kategóriájába tartozik. Folytonos teljesítménye 150-200mW. A lágy-lézerrel kezelt szövetekben nem növekszik meg a hőmérséklet, így nem keletkezik látható szöveti elváltozás. A sebészeti lézerrel ellentétben, a lágy-lézer vágásra nem alkalmas, viszont számos jótékony hatása van.



Biostimulatív hatású: stimulálja, azaz serkenti a szervezet anyagcsere-folyamatait, fokozza a fehérje-szintézist, elősegíti a sejtlégzést, illetve a sejtosztódást, stimulálja az antitestképzést és az immunfolyamatokat, növeli a kollagénrostok számát. Összefoglalva: serkenti a test öngyógyító képességét. Nem okoz allergiás reakciókat, sem káros sugár- vagy elektromos terhelést.



A DR. LASER® berendezés 660nm-es vörös fényt bocsájt ki. Ez a hullámhossz a lágy-lézeres “terápiás ablaknak” az a tartománya, amely a bőr számára rengeteg jótékony hatással rendelkezik: Mire jó a lézerterápia?



A lézer terápia 50 éves múltra tekint vissza.



A lézerkutatás egyik legkiemelkedőbb magyar szakmebere: Dr. Rózsa Károly MTA


Két nagy csoportba lehet sorolni a lézereket


1.Nagy teljesítményű lézerek (orvosi használatban operációknál használatos)


2.Kis teljesítményű vagy szoft (lágy) lézerek (SLT)






Ezen az oldalon a kis teljesítményű lézerekkel foglalkozunk, mivel ezek 3 területen segítik az egészségünket:






1.Biostimuláció: sebgyógyulás serkentés


2.Fájdalomcsillapítás


3.Gyulladáscsökkentés


Pacienseknek



Nem gyógyuló sebek, gyulladások? Nem szűnő fájdalmak?

 
Van már megoldás!






40 éves tudományos kutatás után az






Új, Olcsó Szoft Lézer Terápia


•Gyors eredmény


•Fájdalommentes kezelés


•Mellékhatás nélkül







Dr. Rózsa Károly MTA





jelentős eredményeket ért el a lézerkutatásban, a világon sok országban ismert a neve tudományos körökben.






elsőként végzett kísérletet a polarizált fény gyógyító hatásával, mely későbbiekben olyan szabadalomhoz vezetett, mint a BIOPTRON készülék






A Dr. Laser 200 berendezés kifejlesztője, melyet 50 éves lézerkutatási tapasztalat alapján hozott létre



A lézerfény 3 területen fejti ki hatását




1. Biostimuláció: sebgyógyulás

A rossz vagy gyógyulási hajlamot nem mutató sebek a 4 J/cm2 teljesítménysűrűségnél gyógyulásnak indulnak. Ezen terület lézerbesugárzása beindítja és felgyorsítja a gyógyulást. A hatás fotobiológiai alapokon nyugszik és az immunrendszer stimulációján keresztül megy végbe:



•a komplement aktivitás növekszik

•a szérum IgG koncentráció 30%-kal növekszik

•nő a T- és B-lymphocyták száma is

•növekszik a fagocitózis

•elindul a migráció gátló faktor termelődése

•lehet immunmoduláns vagy immunszuppresszív is.

Ezen kívül a lézefény hat a

•fehérjeszintézisre

•sejtnövekedésre

•sejtdiffernciálódásra

•sejtmozgásra

•membránpotenciálra

•neurotranszmitter kibocsátásra.

A sebgyógyulásnál a sejtek osztódása igen sok energiát igényel, ez pedig sok oxigént. Ezért sok ATP keletkezik ezen a területen a sejtekben (150%-ra nő). A mitokondriumok ATP termelésre legjobban 630 nm körüli hullámhossztartományban növekszik, míg a 477, 511, 544 nm-es nem volt hatásos, a 760 nm-es pedig gátolta az ATP termelődését. A 370-490 nm-es tartományban a sejt mitokondriumában a légzőlánc flavoprotein FeS rendszer szerepel fotoreceptorként, azaz nyeli el a fényt és növeli a légzőlánc aktivitását, a glükóz anyagcserét és így az ATP termelést. A 600-830 nm-es hullámhossznál ugyanezt a folyamatot a légzőlánc utólsó oxidáz enzimrendszere, a citokróm c és citokróm d biztosítja és növeli az energiatermelését a sejtnek.



A cukor (glükóz) anyagcseréje is jelentősen növekszik.



Ez dózisfüggő, ha a a 4 J/cm2-t túllépjük, akkor mind a glükóz anyagcseréje és az ATP termelés is lassul. Ezért nem érdemes átlépni a meghatározott, előírt besugárzási dózist.



A koherencia jellemző a lézerfényre. A sebgyógyulásnál ez a tulajdonság hozzájárul a



•makrofágok fagocita-aktivitásának növekedéséhez

•növeli a granulációs szövetképződést és az

•oszteoblasztok kollagénszintézisét.



2. Fájdalomcsillapítás



Akár az ismert akupunktúrás pontokon, akár a fájdalmas területek direkt besugárzása révén hatásos, de kizárólag olyan mélységben, ameddig a lézerfény be tud hatolni a szövetekbe (1mm – 5 cm-ig változik lézer fajtájától függően). Már az első kezelés után érezhető a kedvező hatás az esetek nagy részében. A hatást biokémiai, neurokémiai, anyagcsere- és enzimváltozások hozzák létre. A hatás során a idegsejt membránja depolarizálódik, az ingervezetés csökkent, a prosztaglandin-szintézis is gátlódik.



3. Gyulladáscsökkentés



A gyulladásos területen a szoft lézerkezelés hatására a gyulladás egyre jobban körülhatárolódik, terjedése megáll, felgyorsul a regeneráció. A gyulladást kísérő tünetek közül az esetek nagy részében már az első kezelés után jelentősen javul a fájdalom, az ödéma és a károsodott funkció. Ezt szintén az immunrendszerre való kedvező hatása biztosítja.




Klinikai hatások kialakulásának ideje

sebgyógyulás                           napok-hetek

idegregeneráció                        napok

idegingerlés                              azonnal

izomrelaxáció                           azonnal

akupunktúrás pont kezelése      azonnal

görcsoldás                                 azonnal-napok

mikorcirkuláció javulás             percek-órák

revascularizáció                        órák-napok

gyulladáscsökkenés                  percek-órák


(akut gyulladás)                        percek-órák


(krónikus gyulladás)                 napok-hetek


antivirális hatás                        órák-napok

fájdalomcsillapítás                   percek-órák



Dr. Laser 200 berendezés:             Fogyasztói á: 162 000Ft


Tartalma:

•lézer lámpa

•akkumulátor töltő

•2db akkumulátor








MEGRENDELHETÖ:
www.energylife-world.com

Ha felkeltettük érdeklödését akkor további információkat szívesen át adunk:
e-mail: info@dollpin.org
Tel. 0620 429 8704
Tel: +49 7131 205 9315

2011. márc. 19.

VULKÁNI ZÖLD GYÓGYISZAP - Heilerde grün vulkanisch

VULKÁNI ZÖLD GYÓGYISZAP - Heilerde grün vulkanisch


Tartalom 600g
 
 
VISSZATEKINTÉS


A természetben élõ népek a földet már õsidõktõl fogva használják testápoló szerként. Vannak olyan dél-amerikai népek, ahol az állapotos nõknek speciálisan elkészített földet adnak, így segítik az ásványi anyagok utánpótlását. Már az ókori Egyiptomiak mintegy 4000 évvel ezelõtt használták a Nílus iszapját különféle reumatikus fájdalmak gyógyítására, gyulladásokra vagy mélytisztításra. Fertõtlenítõ hatása miatt pedig a halottak mumifikálásához. A középkorban speciális agyagföldeket alkalmaztak pestis és kolera ellen. Bolygónkon sokféle származású gyógyföld létezik, amelyeket különféle szimbólumok és leirások bizonyítanak, így jött létre a pecsétföld fogalma is. A XIX.század kezdetén a kémia és az orvostudomány fejlõdésével háttérbe helyezték a gyógyföldeket , míg néhány évtizeddel késõbb két híres természetgyógyász Kneipp és Felke urak által ismét reneszánszát élhetik.





MI A ZÖLD ÁSVÁNYFÖLD?

Terra Soleil (Francia szó, Ejtsd: Terra Szolej, Jelentése: Föld-Nap) A Terra Soleil egy természetes ásványföld, melyet más néven löszös vagy agyagos földnek is nevezhetünk (franciául: agile verte). Olyan ásványi anyagokból és nyomelemekbõl áll, melyek évezredekkel ezelõtt, az utolsó jégkorszak során rakódtak le. Így a zöld ásványföld, melyet nem befolyásoltak az újkor káros környezeti hatásai, egy értékes és eredendõen tökéletes, tiszta ásványi anyagforrásnak tekinthetõ. Semmilyen hozzáadott segédanyagot nem tartalmaz, sem sugár-, sem hõkezelésen nem esett át. Zöld színét a benne található réz- és vastartalmú anyagoknak köszönheti. Ezt a speciális zöld ásványföldet Franciaország szívében bányássza a piac egyik vezetõ cége az Argiletz, szigorú minõségi követelmények alapján. A felszínre hozott földet felaprózás után a napon szárítják, majd igen finom (kb. 100 mikrométer szemcseátmérõjû) porrá õrlik. Hazájában a zöld ásvány földet évtizedek óta sikerrel alkalmazzák az egészég megõrzésének céljából, így nem hiányozhat a természetes életmódot szem elõtt tartók háztartásból sem.

MIÉRT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTÕ?

A mindennapi életünkben már nem kap a szervezetünk olyan sok ásványi anyagot és nyomelemet, mint régebben. Ennek több oka is van: megváltozott étkezi szokások, a földek tápanyag szegény állapota, iparosított gyártási folyamatok. Természetesen a bio termesztésbõl származó élelmiszerek magasabb ásványi anyagokat tartalmaznak, mint a szokásos élelmiszerek. De gondoljunk csak bele, ki tud minden nap olyan ásványi anyag forrást adni az étkezések mellé,ami friss és természetes? Ebben tud a Zöld ásványföld egy természetes és hatásos étrend kiegészítést nyújtani. Csak egy pillantást kell vetnünk az állatvilágra, ahol több példa is mutatja azt, hogy milyen ösztönös étrend kiegészítõ lehet a föld. A papagájtól a vadállatokig megfigyelhetõ, hogy az ásványanyagokban gazdag földet hogyan fogyasztják el a fõ étkezéseik mellett, az emésztõrendszerük normális mûködése érdekében. Mindennapi táplálék-kiegészítõként a zöld ásványföld létfontosságú - természetes, érintetlen állapotban meghagyott - ásványi anyagokkal és nyomelemekkel látja el a szervezetet.

KÜLSÕ HASZNÁLATA

Az ásványföldeknek elsõsorban a felszívó és megkötõ tulajdonságait emelnénk ki. Rétegszerûen felépített ásványlapocskákból áll, ún. rétegszilikátokból. Ez a zöld ásványföld esetében 3-5 rétegû. Amikor nedvességet kap, megduzzadnak a rétegek és az ásványföld minden lehetséges szemcsét, piszkot, idegen anyagot magába szív, mindegy, hogy ez szilárd, folyékony vagy gáz halmazállapotú. Sokféle ásványi anyag tartalma miatt pedig táplálja, megnyugtatja a bõrt, amely azonnal észrevehetõ. Ezektõl a tulajdonságoktól lesz a zöld ásványföld változatos testápoló, tisztító maszk, bõr és hajápoló vagy természetes dezodor és fogkrém. Itt visszatérhetünk ismét az állatvilágra, hiszen ki ne ismerné a porban fürdõ madarakat(így szabadulnak meg a parazitáktól is) vagy az elefántot, aki hûvös iszapfürdõt vesz és egyúttal megvédi a bõrét a trópusi naptól. A zöld ásványföldbõl készült termékeket a szigorú BDIH(Gyógytermékek, reformáruk, étrend-kiegészítõ és testápolási anyagok német ipari- és kereskedelmi nemzeti szövetsége) alapján a Kontrollierte Naturkozmetik”(ellenõrzött natúr-kozmetikum) elõírásainak megfelelõen készítik el. Ezek alapján NEM tartalmaznak semmilyen szintetikus konzerváló-, színezõ- és illatanyagot. A hatóanyagok összetételét természetesen a csomagolásokon mindig feltüntetik.




Vulkáni gyógyiszap: kend és edd!

A vulkanikus eredetű zöld gyógyiszap egy hagyományos készítmény a belső és a külső alkalmazáshoz. A finomra őrölt ásványi anyagok magas tartalma folytán a savindukált gyomorpanaszok és hasmenés esetén jó hatást mutat. A por enyhe földízű, mivel semmilyen adalékot nem tartalmaz. A zöld gyógyiszap alkalmas a külső használatra is, meleg és hideg borogatás, maszk és pakolás formában.



Felhasználási tippek:

A gyógyiszapot használhatjuk belsőleg panasz esetén vagy méregtelenítő- és salaktalanító kúrához. A finom őrlés révén, mely a gyógyiszap-részecskék felületének megnagyobbításához vezet, az interakciós felület is javul, és ezáltal a kölcsönhatás képessége egyéb anyagokkal. Ezzel megköthetők a nem kívánt anyagcseretermékek, illetve a méregtelenítés során fellépő kellemetlen tünetek csökkenthetők.

Gyomorégés vagy a gyomor túlsavasítása esetén a gyógyiszap savsemlegesítő hatást mutat.

Szépségápolásra és fájdalmak csillapítására külső pakolásként:

A vulkáni gyógyiszap alkalmas a külső használatra, elsősorban hidegen, borogatás, pakolás és maszk formában. A hideg alkalmazás az akut és a fájdalmas tünetek, bőrbetegségek kezelése, rándulások vagy húzódás esetén javasolt. A hideginger, melyet a gyógyiszap száradása során a párologtatás hidege még erősít, valamint az adott területen a nedves gyógyiszap-pép saját nyomásának hatására a vérerek szűkülnek, az anyagcsere lelassul, és gyulladásos folyamatok tompulnak.

Meleg borogatások megfázás, izommerevítés és ideggyulladás esetén alkalmazhatók. Támogató kiegészítésként javasolt a vörös fény (DrLaser), melegvizes palack vagy egy takaró.

Ajánlott adagolás:

Belsőleg: 1-2 teáskanálnyi gyógyiszap 1 pohár vízben vagy teában elkeverve, lehetőleg éhgyomorra. Szükség esetén naponta több alkalommal.

Külsőleg: Hideg (vagy forró) vízzel keverjük a kenhető pépet, vigyük fel, hagyjuk száradni.

Hatóanyagok:

Vulkanikus eredetű zöld gyógyiszap ásványi oxid-vegyületek magas hányadával (silícium, vas, kalcium, magnézium, alumínium)

Terméket megrendelhetö:
http://www.dollpin.org/
http://www.energylife-world.com/



2011. márc. 11.

Orbáncfű kapszula - Johaniskraut

Orbáncfű kapszula - Johaniskraut




Ez a termék az alábbi kiszerelésben kapható:

120 kapszula (Termékszám: 034590940120)




Termékismertető:

A közönséges orbáncfüvet (Hypericum perforatum) már évszázadok óta használják a gyógyászatban. Az orbáncfű hatóanyaga a hypericin, egy piros flavonoid, melyből e ki-vonat 0,3%-ot tartalmaz.

Az orbáncfű gyulladáscsökkentő hatással bír. Hagyományosan alkalmazzák dyspeptikus panaszoknál, valamint külsőleg tompa sérülé-sek, myalgiák és égési sérülések kezelésére. E hatáson túl az orbáncfű az enyhe vagy moderát depressziók, valamint ideges kime-rülés kezelésére szolgál. Hatásmódját ugyan még nem ismerik részletesen, e növény hatá-sossága azonban megvitathatatlan. Feltétele-zik, hogy bizonyos hatóanyaga megakadá-lyozza az agyban a neurotransmitterek, mint a noradrenalin és a serotin, újboli felvételét, és így megemeli a transmitterkoncentrációt.

Alkalmazási területei :

E készítmény a psychovegetativ zavarok, depressziv állapot,anyasági gyerek depresszió, félelem és ideges nyugta-lanság kezelésére szolgál. Azon túl tonizálóan hat a keringésre, az emésztőszervek mirigy-működésére, valamint alkalmazható dyspeptikus panaszok esetén.

Egy rendszeres kúraszerű bevitel azon se-mélyeknél ajánlott, akiknél az idegrendszer általánosan instabil, valamint azok esetében, akik permanens stressznek vannak kitéve.

Ajánlott adagolás:

A preventív, kúraszerű bevitelhez naponta 3 x 1-2 kapszula egy 6-8 hetes időtartamra aján-lott. Egészségi problémáknál, különösen de-presszió és változókor esetén, javasolt a két-szeres dózis a panaszok teljes megszűnéséig. A készítmény bevitele az étkezések előtt tör-ténjen.

Figyelem: az orbáncfű okozhatja a bőr fényér-zékenységét, ezért a terápia alatt javasoljuk elkerülni a napozást. Egyéb mellékhatásról jelenleg nincs tudomás.

1 kapszula hatóanyagtartalma:

Orbáncfű-kivonat 200 mg

megfelel 0,6 mg hypericin-nek

Felkeltette termékünk érdeklödését, vegye fel velünk a kapcsolatott:

Fogyasztói ár ;
4 500 Ft                60 kapszula
megrendelhetö :
E-mail :  info@dollpin.org

Webshop: http://www.energylife-world.com/